Egy esős péntek délután beugrottam egy kis cukrászdába, hogy vigyek haza valami sütit. Előttem egy apuka állt a sorban a kislányával, olyan hat-hét éves lehetett. A pult üvege előtt nézegette a tortákat, és egészen halkan megkérdezte:
– Apa… ugye egyszer majd nekem is lesz ilyen szülinapi tortám?
Az apuka elmosolyodott, de láttam rajta, hogy közben majd megszakad a szíve.
– Lesz, kicsim. Csak ma most egy szeletet választunk, jó?
A kislány nagyon komolyan bólintott, mintha pontosan értené, hogy ez most nem kívánságműsor. Az apuka elővette a pénztárcáját, és aprót kezdett számolni. Közben a kislány teljes lelkesedéssel nézte a rózsaszín tortát, aztán a csokisat, végül azt mondta:
– Nekem mindegy, csak legyen rajta valami pici dísz.
A cukrászlány megkérdezte, kérnek-e gyertyát a szelethez. Az apuka egy pillanatra megállt, aztán csendesen csak annyit mondott:
– Nem, köszönjük… az most nem fér bele.
Nem tudom, mi ütött belém, de amikor ők félreálltak a tálcájukkal, odaléptem a pulthoz, és kértem a legkisebb egész tortát. Azt is mondtam, tegyenek rá hét gyertyát, meg azt a kis cukorszórást, amit a kislány annyira nézett.
A pultos rám nézett, elmosolyodott, és csak annyit kérdezett:
– Odaadhatom úgy, mintha a ház ajándéka lenne?
Mondtam, hogy persze.
Amikor kivitték nekik, az apuka először azt hitte, valami tévedés történt. A cukrászlány csak ennyit mondott:
– Ma van egy kis ünneplés nálunk.
A kislány úgy nézett a tortára, mintha valami csoda landolt volna elé. Aztán tapsolni kezdett. Nem hangosan, csak olyan tiszta örömmel, hogy az egész cukrászda elcsendesedett egy pillanatra.
Valaki a sarokból rákezdte, hogy „Boldog születésnapot”, aztán a többiek is csatlakoztak. Idegen emberek. Fáradt, rohanó, esős napból beesett idegenek. És egyszer csak mindenki mosolygott.
Az apuka szemében könny csillogott. A kislány pedig, mielőtt elfújta volna a gyertyákat, becsukta a szemét, és azt kívánta hangosan:
– Azt kívánom, hogy apának is legyen ma boldog napja.
Na, ott szerintem nem csak én töröltem meg a szemem.
Hazafelé menet arra gondoltam, milyen furcsa, hogy néha nem nagy dolgok hiányoznak az embereknek. Csak egy torta. Hét gyertya. Meg az érzés, hogy valaki észrevette őket.
