Fotó: bdbuszberles.hu
Egyedül szabadult ki a hétéves kislány
Sokkoló eset rázta meg a közvéleményt: egy hétéves kislányt felejtettek egy buszon a hőségben múlt csütörtökön, Tatán – számolt be róla a
24.hu.A Vaszary János Általános Iskola elsősei osztálykiránduláson vettek részt, ám a nap rémálommá vált az egyik tanuló számára. A kislány ugyanis elaludt a buszon, és amikor a csoport megérkezett, senki nem ellenőrizte, hogy minden gyerek leszállt-e. A sofőr a járművel visszatért a telephelyre, miközben a kislány egyedül maradt a bezárt buszban.
Mire felébredt, már teljesen üres volt a jármű. A gyerek azonban nem esett pánikba:
Mivel korábban látta egy filmben, hogy üvegtörő kalapáccsal ki lehet szabadulni, ezért ő is így tett.
A kalapács használata megmentette a kislányt: a csörömpölésre lett figyelmes a sofőr, aki ekkor még nem is tudta, hogy az egyik tanuló eltűnt. A becslések szerint a hőségben akár fél órát is eltölthetett a forró járműben – olvasható a cikkben.
Ezalatt az iskola és a család is lázasan kereste a gyermeket. Az iskola mosdóit is átnézték, mígnem az édesapa az egyik osztálytárstól hallotta, hogy a lánya aludt a buszon – innen tudták, hol lehet.
A Tatabányai Tankerületi Központ az iskola jelzése alapján belső vizsgálatot indított. Elmondásuk szerint a busz megérkezésekor egy járókelő vitába keveredett az osztályfőnökkel és a sofőrrel, ami megzavarta a biztonságos leszállást: Emiatt az alvó gyerek 10 percre a buszban maradt.
Azt is közölték, hogy amikor az osztályfőnök észrevette a hiányzást, azonnal hívta a sofőrt, aki sietve visszatért a járműhöz.