A nagymamám azt mondta, tegyek sót az olajba, egész életemben hálás leszek neki ezért a trükkért
A háztartásokban mindenki előszeretettel használja, illetve szereti is a sót. Anélkül, az ember szinte képtelen élni, hiszen olyan jó hatással van a szervezetre. Azt viszont kevesebben tudhatják, hogy a só egy természetes tartósítószer is egyben, és most egy felettébb különleges párosítást hoztunk el a számotokra, mégpedig azt, hogy hogyan tudtok sóval olajat tartósítani! Olvassatok tovább a cikkben, és kiderül!
Nagyon jól tartósít
Ugyan nem sokan tudják, hogy a só mennyire jól tartósítja a dolgokat, mégis vannak, akik szinte napi szinten használják fel erre a feladatra. A gyakorlottak azt állítják, hogy az olajat is lehet vele tartósítani, hogy ne menjen annyira hamar tönkre. Ez leginkább a nagy kiszerelésű olajnál a jobb bevetni, de nyugodtan próbálkozhatunk a kisebb változattal is.
Hogyan működik ez a gyakorlatban?
Rengeteg háziasszony elfogyassza az olajat egy hét alatt is akár, viszont azok, akik kevesebbet főznek, és megmarad az olaj, de félnek, hogy hamar megromlik, van egy nagyon jó trükkünk, amire nem lesz más szükséged, mint erre a két otthoni is könnyedén megtalálható hozzávalóra!
- étkezési só
- olaj
Keverj el egy kicsi sót az üveg olajban, és voilá, már is tovább fogja bírni az olaj, mint eddig, és nem lesz savanyú, vagy avas! Arra viszont érdemes figyelni, hogy sóbol is elég csak 1, maximum 2 kávéskanálnyit önteni az olajba.
Forrás:erdekesmagazin.hu